A szülésről készült bejegyzést már jó előre megterveztük Janival. Elhatároztuk, (vagyis elhatároztam, majd az akaratomat érvényesítettem) hogy Jani mindent jegyzetel, én meg majd később kommentálom, és ezt fogjuk feltölteni a blogra. Hát szerintem egészen jól is ment a dolog, Jani ugyanis - kb. az "esemény" felénél megmutatta az addigi feljegyzéseit, amik egész pontosnak tűntek. (az egyetlen bejegyzés, amit megmutatott valami ilyesmi volt: 11:40 - a hangyák ellepték a Nőgyógyászati Klinikát. Eddig olvastam, mert utána már fájt) Aztán szülés után elkezdtem nyüstölni Janit, hogy a telefonjából ki kéne varázsolni a OneNote fájl-t, és fel kéne tölteni a blogra. Ő meg csak húzta a dolgot, amit kicsit meg is értettem, mert volt ennél sokkal fontosabb dolgunk is. De a vége az lett, hogy a telefon elromlott, a fájl meg benne ragadt. Így most nincs semmi tényszerű feljegyzésünk a szülésről, pedig mi mindent megtettünk! Így most kénytelen vagyok a saját emlékezetemre hagyatkozni - így 3-4 hét távlatából. Szóval az események - a saját emlékeim alapján (az időpontok persze lehet, hogy eltérnek a valóságtól) :
augusztus 9. - hétfő (37 hét 1 nap): A doki (Dr. Móré Csaba) szerint az áramlásos ultrahang (Blood Flow - BF) eredménye nem túl fényes, ezért még a héten meg kell ismételni, és már sejteti velem, hogy nem fog ez a terhesség 40 hétig tartani...
augusztus 12. - csütörtök (37 hét 4 nap): Megismételték a BF ultrahangot. Az ultrahangos csaj szerint az eredmény csillagos ötös, erre nagyon megnyugodtam.
Persze utána még meg kell mutatni az eredményt az orvosnak is. Az orvos szerint az eredmény nem túl jó. Kicsit értetlen vagyok, aztán gyorsan átlátom a helyzetet: az orvos nem nagyon szeretné, hogy ez a terhesség 40 hétig tartson. ;) Majd gyorsan megbeszéljük, hogy ő nem lesz itthon augusztus 20-án. Mostmár az okát is tudom, hogy miért nem szeretné, hogy ez a terhesség 40 hétig tartson. Persze az ő verziója szerint a magas vérnyomásom miatt örüljünk, hogy eddig nem történt semmi baj. Mindegy is, de jöjjek be szombaton, mert ő akkor ügyeletes lesz, és akkor csinálnak egy NST-t.
augusztus 13. - péntek (37 hét 5 nap): olyan borzalmas idő van, hogy rendesen félek, hogy megszülök! Egész délelőtt dörög az ég, megállás nélkül!
Ilyet még soha nem hallottam! A rossz időben otthon ülök és az orvoson gondolkozom. Arra jutok, hogy tuti, hogy ő azt akarja, hogy holnap megszüljek! Nem lehet véletlen, hogy pontosan akkorra rendel be, amikor ő ügyeletes, és már előre felkészít a rossz eredményekkel való riogatással, hogy szülni fogok. El is határozom, hogy én megmondom neki, hogy még annak a gyereknek bent kell maradnia, és nem akarom, hogy beindítsa mesterségesen a szülést. Ezen morfondírozok egész nap, tehát egyre jobban heccelem is magam rajta.
augusztus 14. - szombat (37 hét 6 nap): Eljött a szombat, menni kell NST-re. Janka anyuéknál aludt az éjjel, hogy mi korán el tudjunk indulni. Persze elég sokáig lustizunk az ágyban, de annyira nem, hogy nagyon elkéssünk. Felkelek, elmegyek pisilni, és hirtelen szertefoszlik minden bátorságom, amit tegnap egész nap gyűjtöttem, miszerint megmondom az orvosnak, hogy engem aztán ne szülesszen meg ma. Az ok: vérzem! Annyira meglepődöm, hogy még Janinak is megmutatom, hogy mi van. (aki ismeri Janit, az tudja, hogy egy ilyen cselekedet után örülhetek, hogy nem ájult el, és nem kellett egy másik orvoshoz, egy másik kórházba bevonulni) Gyors agymunka után rájövök, hogy amit láttam (vagyis láttunk) az nem más, mint a nyákdugó, vagy nyákcsap. Jankával ez a szülés napján ment el, szóval amikor viccesen megkérdezem Janit, hogy vigyem-e a bepakolt csomagot, már tudom, hogy ez már nem is vicc, hanem "véresen" komoly. Végül berakjuk a csomagot.
fél 8 körül: Elindulunk Debrecenbe. Jocó is jön velünk, mert venni akar vásznat és nem akar buszozni. Kicsit korai még neki, de azt mondja eljön velünk a klinikára, aztán majd onnan villamossal bemegy a városba.
8 körül: Megérkezünk. Éppen előttünk fut be az orvos is. Bemegyünk a terhes ambulanciára és sehol senki! Ekkor rohan hozzánk a doki is, hogy nem is tudta, hogy ilyenkor nincs ambulancia, és hogy menjek fel az osztályra, és ott megcsinálják az NST-t. Mondom neki, hogy mi volt reggel, és ő elmondja, hogy akkor ő azt szeretné, ha megszülnék, mert ebben a forróságban egy nyitott méhszáj nem játék, mindenféle fertőzést el lehet kapni, és az NST után rögtön megvizsgál, az alapján pedig eldöntjük, hogy mi legyen. Persze viccesen megjegyzést tesz a kíséretre: ekkor esik
le, hogy ott van Jocó is és hűségesen ücsörög Janival a váróban, míg én bemegyek az NST-
re.
fél 10 körül: Túl vagyok az NST-n, ami nagyon jó lett. A baba vígan elvan bent. Várunk a dokira a szülőszoba előtt. Megjön az orvos, megvizsgál, és megállapítja, hogy a burok meg van repedve, és folyik a magzatvíz. (vagy valami hasonlót mond, mert az izgalomtól akkor már alig hallok) Be fogja indítani a szülést, menjek és intézzük el a papírmunkát.
11 óra körül:
Nagyon kedves mindenki, akivel eddig találkoztam. Elintéztük a papírmunkát, (betegfelvétel) Jani kap zöld ruhát, én fehér hálóinget (mellben szűk) és kapunk egy vajúdófülkét (nem tudom, mi a hivatalos neve) de nem az igazi, mert nincs elég hely, hanem a folyosóról van elkerítve egy kis rész, és elég nagy a forgalom. Sebaj, valahogy csak kibírjuk! Majd egyszer csak jön a doki és közli, hogy jön még mellénk egy "kis barátnő", mivel annyira sokan vannak, hogy össze kell zárniuk valakivel. A kis barátnő Alexandra, egy ugyancsak szoboszlói lány, ugyancsak a második babáját várja, és ugyancsak Móré doktor az orvosa, és ugyancsak be fogják indítani nála is a szülést, mert nem lett jó az NST eredménye. (mennyi véletlen egybeesés!) Persze vele is ott van a férje, aki később premier plánban végignézheti a vajúdásom. Hurrá!
Megkapjuk mindketten azt a kúpot, ami felpuhítja a méhszájat, és ettől majd beindul a szülés. Ekkor közlik az apukákkal, hogy most a nőket elviszik előkészíteni (értsd: beönt
és + borotválás, azaz tiszta wellness élmény) és amúgy is a kúpnak (aminek mondták a nevét, de nem emlékszem) kb. 6 óra a hatóideje, tehát addig semmi nem fog történni, így el lehet menni. Persze én nagyon szeretném, ha Jani nem menne sehová, de azért nem mondom. Ő persze nem akar menni sehová, tehát probléma kiiktatva. (azért az előkészítés alatt kiugrik enni valamit, és hoz vizet)
Közben kb. 35 fok van, és én már nem nagyon törődöm az idegen apukával, kitakarózom. (Utólag is bocsi, idegen apuka!) Ekkor még egy krimit olvasgatok, és röhögünk Janival, hogy vajon megtudjuk-e még ma, hogy ki a gyilkos. (nem tudtuk meg!)
12 óra körül: Az előkészítés alatt már erősen jönnek a fájások. Alexandra, (a "kis barátnő") mondja, hogy görcsölget. Én már asszem ezen túl vagyok, nekem már rendesen fáj, de azért próbálok kemény lenni, mert Alexandra annyira jól viseli.
13 óra után: Az előkészítés után mély álomba zuhanok (jó is lett volna!!!) Smmit nem érzek és semmit nem is nagyon érzékelek a külvilágból. Egy dolog biztos: nagyon álmos vagyok, és nagyon fáj. Méregetni nem is méregetjük, hogy hogyan jönnek a fájások, de fáj, és közben meg nagyon fáradtnak, gyengének, és álmosnak érzem magam. Mondom is persze, hogy gyenge vagyok. Amire Jani asszem kétségbe esik. A doki be-benézeget, és kérdezgeti, hogy "görcsölgetünk-e" már. Mire igen a válasz, majd egyre jobban elkezdenek az álmosságommal foglalkozni. Megmérik a vérnyomásom, a vércukorszintem, és el sem tudják képzelni, hogy mi lehet a bajom.
15 óra körül: Most már szólok, hogy jó lenne egy kis érzéstelenítés. Persze mindenki a műtőben van, és majd jönnek később. Szerintem a "kis barátnőm" még mindig csak görcsölget. Persze a doki be-bekukkant: "Jönnek már a görcsök?" Igeeeeeen! Majd eltűnik, mivel elég nagy a bolondok háza. Egyik baba sír fel a másik után.
16 óra: megérkezik az altatóorvos az EDA-val. Először Alexandra kapja meg, mert én ugye gyenge vagyok, és "alszom". Bekukkant a doki, és mondja, hogy hamarosan felszabadul egy vajúdó, szóval külön vesznek bennünket, mert mindjárt megszül valaki a mellettünk lévő fakkból.
kb. 16:25: Megkapom az érzéstelenítést. Kb. 10-15 percig tart, mire beadják, és közben nagyon sokszor van fájásom. Nem sokkal később furcsa nyomást kezdek érezni a hátamnál. Nem tudajdonítok neki túl nagy jelentőséget, úgy gondoltam most már ezt fogom érezni a fájások helyett. Bejön a doki és megvizsgálja a méhszájat. Reakció: "Úristen! Teljesen ki van tágulva, eltűnt a méhszáj. Mehetünk szülni." Azért a biztonság kedvéért megnézi még egyszer és már tolnak is! Én meg csak azt kérdezgetem, hogy nem lesz gáz, hogy most kaptam meg az epidurális érzéstelenítést? Hogy fogom érezni a tolófájásokat? És akkor már érzem is!
16:55: Na, innen a legnagyobb megterhelést azt jelenti, hogy át kell másznom a szülőszékre az ágyról. Még meg is kérdeztem, hogy nem lenne-e jobb, ha inkább lemásznék az ágyról és onnan fel a szülőszékre, de azt mondják, hogy az nem jó ötlet, közvetlenül kell "átugrani". (Szerintem ezek soha nem voltak 100 kg körüliek és terhesek) Nem értettem miért, lehet, hogy ők már tudták, hogy nincs ilyenekre idő. Mert ahogyan átmásztam, már jött is egy tolófájás, és már meg is született Matyi! Jani szerint 20 perccel előtte még aludtam, de erre persze felébredtem. És Matyi gyönyörű: 3380 gramm, 50 cm és ugyanolyan mint Janka volt.
A doki később elmondta, hogy egy kicsit ő is meg volt ijedve, hogy miért voltam olyan aluszékony a szülés előtt, de így utólag már tudja, hogy nagyon erősek voltak a fájások, és gyorsan tágultam, az meríthetett ki ennyire. Később közölte velem, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát, és szólnom kellett volna, hogy nekem már fájásaim vannak, nem csak görcsölgetek. Erre én: (sajnos csak gondolatban) Persze-persze! úgy kellett volna üvöltenem, mint annak a csajnak a szomszédban, hogy "Dottor úr! Jáááááájjjjjáááájjjj! Nátyon fááááááj!" Sebaj, majd legközelebb! :)
Este felkerültünk a szobánkba, ami egy alapítványi szoba volt, annak minden luxusával: egyágyas, saját fürdőszobával, klímával, és korlátlan látogatási idővel. Szóval Janka még aznap meg tudta nézni a kistesóját.
Megjegyzés: Jó volt, hogy a doki volt az ügyeletes, de csak neki. Azt hiszem, mi sokkal jobban jártunk volna, ha nem ügyel, és csak miattunk jön be. Talán akkor már hamarabb megvizsgált volna, és akkor nem követték volna el azt a hibát, hogy negyed órával a szülés előtt kaptam meg az érzéstelenítést.
Megjegyzés 2: A kis barátnő, Alexandra este 11 után szült meg. Hát ezért bírta még olyan jól akkor amikor én már kínlódtam! Én meg azt hittem, hogy csak kemény! (még szégyelltem is magam, hogy ott szenvedek, ő meg lazán csacsog a férjével)
Megjegyzés 3: Az alapítványi szobát a minden lében kanál Emszi intézte (mert az ő keze mindenhová elér) vagyis az ő másik keresztlánya, Csilla, aki szülésznő a klinikán és éppen dolgozott a szülés napján. Csilla többször feljött a szülőszobára és mondogatta, hogy 6-ig meg kell szülnöm, (azt hiszem, mert csak addig tudta tartani a szobát) hát a küldetést teljesítettük! Ezer hála neki, mert akinek nem volt ilyen szerencséje, az a pihenőben éjszakázott a nagy tömegben, ugyanis az osztályon a max. 50 helyett 76-an voltak, mint ahogyan 2010. augusztus 14-én az átlagos 8 helyett 26-an szültek.
Megjegyzés 4: Annak ellenére, hogy itt igen lazának hangzik a szülés leírása, azt hiszem, hogy Jankát könnyebben szültem.
Megjegyzés 5: Minden elismerésem a klinika minden dolgozójáé! Bárkivel találkoztam a 4 nap alatt, hihetetlenül segítőkész volt, és emberfeletti munkát végzett azért, hogy az ember lánya emberhez méltó körülmények között szülhesse meg a gyermekét - még ha a fizikai adottságok ezt nem is mindig teszik lehetővé.
