2012. január 4., szerda

Újrakezdés

Több mint egy év telt el a legutóbbi bejegyzés óta, szóval lenne mit írnom. De a lényeg az, hogy már nem is négyen, hanem öten vagyunk!
Természetesen az volt az újévi fogadalmam, hogy folytatom a blogot. Immár nem csak Janka és Mátyás hanem Gellért életét is meg kell örökítenem.
Gellért pontosan egy éve fogant, és 2011. szeptemberében látta meg a napvilágot. Közte és Matyi között így 2 nap híján van 13 hónap. Azt hiszem, még mindig nem jutott el a tudatomig, hogy 3 gyerekes nagycsalád lettünk, de itt a bizonyíték:

2010. december 4., szombat

Janka jövőképe


Janka tegnap este kifejtette, hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz: elsősorban körmös, aztán pénztáros, óvónéni, szakács és paplány! Ezek közül a paplányon vagyok a legjobban meglepve, azaz nem teljesen, mert a múlt héten, amikor buliba mentünk, és nagyon szépen fel volt öltözve és szépen meg volt csinálva a haja, megkérdezte Janit, hogy "Ugye apa olyan vagyok mint egy szexi paplány?" Ezt a kérdést teljes elképedéssel fogadtuk, hiszen fogalmunk sincs, hogy honnan vette ezt!
Viszont télapónak is jó lenne!

2010. november 22., hétfő

Éjjeli kacaj

Ez akár egy horrorfilm címe is lehetne. Tulajdonképpen a téma nem is sokkal vidámabb. Az éjjel, amikor Matyi felkelt a szokásos fél hármas szopcsira (fél hármas szopcsi = szopcsi hajnali 1 és 4 között, ergo csak nagyzoltam) teljesen rosszul lettem: először is megszédültem, majd miközben szoptattam Matyit, elkezdtem izzadni, de nagyon, és éreztem, hogy valami nincs rendben. Janit felkeltettem, mire ő is gyorsan pánikba esett, és megszédült. (mindig megszédül, ha valaki pl. Janka beteg. És mivel én még alig voltam a szeme láttára beteg, miattam most először szédült meg) Persze lerohant és kinyitotta a kazánházban az ablakot, nehogy a hipi-szupi kazánunk miatt legyünk rosszul. Ez az egész, beleértve a beszélgetésünket, és a ki és berohanásokat, a lámpakacsolgatásokat olyan hangosra sikerült, hogy Matyi teljesen felébredt és nem akart visszaaludni. Ezért gondosan befektettük magunk közé, tekintve, hogy szédelegve egyikünk sem akart a kiságyához rohangálni és cumit dugdosni a szájába. Miután kb. ötször megkérdeztem Janit, hogy biztos-e benne, hogy nem fekszik rá a gyerekre, kicsit megnyugodtam. Közben persze többször bukott is Matyi, ezért újra kapcsolgattuk a villanyt. Mindennek eredményeképpen mikor utoljára felkapcsoltuk Matyi már kacagott a műsoron, ami egyre távolabbi kilátásba helyezte azt, hogy valaha is el fogunk aludni újra. Végül sikerült és 6-kor a borzalmas ébresztőre riadtunk. Brrrrrrr!

Kezdődik!

Janka tegnap pisilés közben, mintha teljesen mellékes témáról lenne szó, elmesélte, hogy Marci (ovis csoporttárs) azt mondta, hogy szájon csókolta Dorinát. (ovis nem csoporttárs, majorrett-es csoporttárs) Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, és nem tudtam, hogy mit reagáljak. Vajon azt is ilyen lazán elmeséli majd, ha vele történik ugyanez? Félek, nem! Bár az lenne minden vágyam, hogy a gyerekem igazi barátnőként megosszon velem ilyen infókat, de ettől sajnos nagyon távol állok. Mindenesetre kezdhetem törni a fejem, hogy hogyan kell reagálni ilyen infókra.

2010. október 9., szombat

Matyi hat hetes kontrollvizsgálat

Mivel a 6 hetes kontrollvizsgálatra 3-4 héttel hamarabb be kell(ett volna) jelentkezni, és én szuperanya mivoltomhoz híven persze ezt elfelejtettem, mi 7 hetes korban voltunk a 6 hetes kontrolon. Ahogy Zsuzsi mondaná megjártuk 100 tű hosszát (remélem jól idéztem) Voltunk a neológián, a fülészeten és az ortopédián is. Mindenhol rendben van, bár az ortopédiára vissza kell mennünk, mert ugye én csípőficamos voltam, és a szülői anamnézis alapján 6 hét múlva újra megvizsgálják.

2010. szeptember 28., kedd

Matyi hat hetes

Matyi szombaton volt hat hetes. 5,15 kg, és már csak egyszer ébred éjjel, de a délelőttök még mindig változatlanok, egész délelőtt szopcsizna, és csak pár percet alszik az ölemben. Állítólag két hónapos korára beáll a napirendje. Hát kíváncsi vagyok.

No Comment

Janka csuklik.
Jani: Ez a gyerek meg csuklik.
Janka: (Hukk!) Ki csuklik? (Hukk!)
Jani: Szerinted?
Janka: (Hukk!) Na, áruld már el, hogy ki csuklik! (Hukk!)