Jani a maximalista

Jani egy maximalista. És mindemellett szereti ezt kiélni azon dolgokon, amit normál esetben egy 3-5 éves gyerek csinál. Példa: Janka színez(ne), de Janinak nem tetszik, ahogy csinálja, ezért előbb csak instrukciókat ad, hogy pl: "Janka, ne menj ki a vonalból! Javítsd ki itt vagy ott...", aztán ceruzát ragad és belerajzol, majd azon vesszük észre magunkat, hogy Janka néz, Jani meg rajzol. A legdurvább példa azt hiszem a Kolpingban volt, amikor az Kolping oviban foglalkozás volt, almaképet készítettek a gyerekek. Ez úgy nézett ki, hogy krepp papírból kellett kis csomókat gyűrni és ezeket felragasztani alma alakban egy kartonra. Janka elkezdte csinálni, de a vége az lett, hogy ült a sok gyerek és Jani az asztalnál, ragasztgattak. Mi már Jankával teljesen mást játszottunk. Janit még az óvónénik is megdícsérték. Ez most úgy jutott eszembe, hogy Jankának nyomtattunk pónis kifestőt, és Janka azt színezte délután. Nekem orvoshoz kellett mennem, és most este mutatja Janka, hogy "Én nem ezt a színt választottam, de apa elvette a ceruzámat!" Szerintem ez nagyon vicces!

Kilincs

Janka nem tudja lenyomni a kilincset. És ez egyszerre aggaszt és idegesít. De most komolyan! Tényleg annyira bonyolult vagy összetett tevékenység az, hogy az ember lenyom egy kilincset, benyomja az ajtót v. kaput, majd becsukja az ajtót, és újra lenyomja a kilincset? Annyira bosszantó, hogy ennél sokkal bonyolultabb dolgokat megcsinál, de ha mondjuk bevásárlásból jövünk haza és tele van a kezem, akkor szépen mindent ki kell pakolni a földre, mert Janka nem tudja kinyitni a kaput. Vajon más gyereknek is van ilyen "mumusa"?

Átlátok a falon!

Amikor mi az öcsémmel kicsik voltunk anya mindig azzal húzott bennünket, hogy ő átlát a falon, és mindent tud rólunk, főleg, ha rosszak vagyunk. Mi persze el is hittük, hiszen tényleg olyan dolgokat tudott, amit normálisan nem kellett volna. Így utólag azt mondom, hogy mi tényleg elég naív gyerekek voltunk, főleg Jocó, az öcsém, aki tényleg elhitt mindent. Egyszer 18 évesen csinált egy jókora telefonszámlát, és ezután anya közölte vele, hogy ennek vége, letiltatta a telefont, csak egy titkos kód beütésével lehet hívást kezdeményezni. Persze Jocó elhitte, és még nem is próbálkozott. Kb. fél év után nekem kellett felvilágosítani, hogy ilyen kód nem is létezik, és nyugodtan telefonálhat.

Persze megpróbáltam bevetni Jankánál is az "átlátok a falon" trükköt, mire ő szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy "Tényleg? Én is!" És a szobájának a terasz felőli fala felé fordulva elkezdett kiabálni, hogy "Vacak! Hányszor szóljak még, hogy takarodj le a teraszról?" mintha tényleg átlátna a falon, és látná Vacakot a kutyánkat, amint megint összesározza a terasz lépcsőjét. Tehát két lehetőség van: vagy Jankának - ugyanúgy mint anyának - különleges képessége van, és tényleg átlát a falon, vagy csak nem jött be a trükköm, és ő nem dőlt be nekem. De kérdem én: hová tűnt a gyermeki naivitás? Ez a különbség vajon abból adódik, hogy mi sokkal bambább és naivabb gyerekek voltunk, vagy ezt nevezik generációs különbségnek?

Várakozás

Miután a legutóbbi (múlt hét csütörtöki) áramlásos ultrahang eredménye nem volt a legjobb, az orvos visszarendelt mára. Kicsit tartottam a mai naptól, mert tudtam, hogy ha nem lesz jó az eredmény, akkor akár még ma is megszülethet Matyi. Tegnap töltöttem a 37. hetet, és Matyi szép nagy baba, de azért még egy kicsit váratlanul, vagyis inkább lelkileg felkészületlenül ért volna a dolog. Node ma az eredmények nagyon is jók voltak, ezért nem kell izgulnom. Minden rendben, tehát szerintem van még legalább 1, de még az is lehet, hogy 2 hetünk így együtt. És én nem bánom, hiszen édes a várakozás.